Ismét beköszöntött a hideg szezon, aminek a hatása nemcsak ott érződik, hogy be kell gyújtanunk, hanem az utakon történő közlekedés során is. A biztonság minden körülmények között előre való, ezért csak akkor…
Nem okoz csalódást az üvegkulacs
Sokan visznek magukkal különböző folyadékot, amikor elmennek otthonról, hiszen a szükséges folyadékbevitel nem nélkülözhető soha. Ehhez jól teszik, ha üvegkulacs használatát választják, több szempontból is, például azért, mert szépen tisztítható, ellentétben a…
A könnyűszerkezetes építészetről röviden
Modern világunkban minden roppant gyorsan változik és fejlődik. Ez a rohamléptékű innováció az élet minden szegmensére rányomja a bélyegét, ami alól természetesen az építész ág sem képez kivételt. Remek példa erre a…
Kreatív ötletek otthonra az egyedire vágyóknak
Lakásunk berendezése hamar unalmassá és egyhangúvá válhat. A kreatív ötletek otthonra azonban megmenthetik a kilátástalannak tűnő helyzetet. A sima fehér falak eleinte vonzónak hatnak, de ha nem teszünk bele semmit önmagunkból, akkor…
A fenyő komód és a környezetvédelem kapcsolata
A tévhit, miszerint a fenyőből készített bútorok készítése káros lenne a környezetre nézve, szerencsére már rég megdőlt, így adva teret a rusztikus lakberendezési elemek mindent elsöprő sikerének. Közismert tény, hogy az élő…
Kríziskezelés türelemmel és empátiával
Rohanó világunkban a stressz, a szorongás mindennapos és sajnos egyre több embert érint. Jó lenne ezektől megszabadulni és nyugodt, kiegyensúlyozott életet élni, viszont ez egyáltalán nem olyan egyszerű, de azért léteznek különféle…
Fontos a körültekintő költöztetés
Nagyon sok oka lehet annak, hogy miért akarjuk a holmiijainkat a jelenlegi helyükről egy másikra eljuttatni. Megeshet, hogy egy nagyobb otthonba akarunk költözni, netán a városi életből teljesen elegünk lett és inkább…
A bébiőr nagy segítség a szülőknek
Természetes, hogy a szülők féltik a gyermekeiket és úgy érzik, legszívesebben egyfolytában ott lennének mellettük, hogy megóvhassák őket még a széltől is. Azonban ezt nehéz lenne kivitelezni, meg a gyerkőcöknek sem túl…
Egyedülálló a Bolia luxus bútor
Nincs is annál jobb érzés, amikor az ember egy fárasztó hét után hazaér, lefekszik a kanapéra, hogy kipihenje a fáradalmakat, a kedvenc filmjét vagy sorozatát nézve. A komfortos kanapé Budapest településén ezt…
A koktélruha követi a divatot
Annyiféle esemény kerül megszervezésre, amelyekre meghívhatnak bennünket, ezért jó, ha mindig van egy-két olyan ruhánk, amit bármikor leakaszthatunk a vállfáról. Egy piros, fekete vagy fehér koktélruha mindig jól jön, ráadásul a catwalker.hu…