Egészen sok érdekességet meg lehet tudni olyan történetekből, ami egy-egy technikai vívmány hátterével foglalkozik. Jelen pillanatban a QR kód olvasó az, amiről értekezni fogunk. Mint ahogy már egy másik írásunkban említettük, ez a remek elgondolás Japánból származik.
Ebből az is következik, hogy a világon először ott terjedt el, illetve feltehetően az sem túlzás, ha azt állítjuk, hogy ott örvend a legnagyobb népszerűségnek. Szinte bárhová megyünk, mindenhol látunk egy kódot, legyen az egy plakát, hirdetés vagy bármi egyéb írott, esetleg elektronikus adat. Az elképesztően fejlett technológiának köszönhetően, szinte már bármelyik mobiltelefon képes értelmezni ezeket a jeleket, nem szükséges hozzá különleges berendezés sem. Az egyik legnagyobb érdeme, hogy egyáltalán nem kell foglalkozni azzal, hogy milyen irányból nézzük éppen az ábrát, hiszen a technológia képes arra, hogy az elhelyezett kód segítségével felismerje a jel tájolását. Elsőre ez talán bonyolult elgondolás, de egy QR kód olvasó készüléknek automatikus folyamat az egész.
yatoo hozzászólásai