Régi szokások szerint, a kislányok mindig babákkal játszanak, a fiúk pedig az építést szeretik, meg a játékautókat. Ezzel egy kicsit a felnőttkori szerepüket is gyakorolják, persze nem szabad általánosítani. A felnőtt életben már a nőket is igazán érdekli a vezetés, vannak női sofőrök, még akkor is, ha a távirányítós autó kimaradt a gyermekkorukból.
Aki igazán szereti, annak nemcsak a múlt játéka, hanem a gyűjtőszenvedélyének tárgya is lehet. Az pedig egyáltalán nem gyerekes dolog, sőt! Egészen kifinomult darabokat is lehet már kapni a távirányítós autó termékpalettájából. A Modelldepo webáruház kínálatában megfigyelhető, hogy milyen sokszínű ez a világ és akár azonnal meg lehet vásárolni azt, amelyik megtetszik.
Akár az igaziak, ezek is kifinomult precizitással megtervezett termékek. A távirányítós autó játék ugyan, de egy komoly gyűjteményben az értékük megnőhet. Tehát nemcsak gyermekeknek valók, mert a felnőtt autókedvelők is örömüket lelhetik bennük, hiszen olyan darabokra is szert tehetnek, amelyekre a való életben nem tudnának.
yatoo hozzászólásai