Egyelőre vége a hideg időszaknak, de néhány hónap elteltével ismét gondolkodhatunk a fűtési rendszer beizzításán. Természetesen még a nyári melegek ellenére is lehet, hogy valamilyen oknál fogva tüzet rakunk, hiszen egy kemence az év minden szakában munkára fogható. Továbbá, éppen ez az úgymond nyugalmi időszak a megfelelő arra, hogy elvégezzük a szükséges átalakításokat, javításokat. Pontosan ezért kerül elő ilyenkor gyakran a tűzálló ragasztó. Ezzel a termékkel kényelmesen és hatékonyan lehet boldogulni.
Rengetegféle változatban kapható, éppen annak függvényében, hogy milyen célra szeretnénk alkalmazni. Nem mindegy ugyanis, hogy az ajtó körüli tömítést helyezzük be a tűzálló ragasztó segítségével, esetleg burkolólapokat illesztünk a helyére, netán az eltört samottot akarjuk ismét megfelelő állapotba hozni. Mindig legyünk különös figyelemmel a bedolgozási hőmérsékletre, ami nem túl magas, viszont a száradás után már terhelhető. A tűzálló ragasztó megfelelő módon látja el a feladatát, amit tapasztalni fogunk.
A tűztér kialakítása elég komoly munka, ezért ne kapkodjuk el a dolgokat! Érdemes profi szakemberre bírni és egyúttal kikérni a véleményét a megfelelő termékek beszerzéséhez is. A tűzálló habarcs biztosan nem maradhat le a bevásárló listánkról, hiszen ezzel történik meg biztonságosan a burkolatot képző kalcium-szilikát lapok rögzítése. Emellett könnyedén elvégezhető a samott és kerámia összetevők ragasztása ezzel az összetevővel.
A tűzálló habarcs hőállósága eléri az 1300 Celsius fokot, változattól függően. Többféle kiszerelésben juthatunk hozzá. Tekintsük meg az aktuális kínálatot a kandalloepites.hu weboldalon, majd rendeljünk néhány kattintással! A kandallók manapság ismét a reneszánszukat élik, ugyanis a zárt égéstérnek hála, sokkal biztonságosabbak, mint elődeik és kiváló meleget adnak, miközben fantasztikus látványt nyújtanak. Csupán némi tűzálló habarcs szükségeltetik ahhoz, hogy megtörténjen az igény szerinti díszítés és élvezni lehessen a kellemes körülményeket, amit a működésükkel biztosítanak.
yatoo hozzászólásai